Utassy József

Utassy József (Ózd, 1941. március 23.Zalaegerszeg, 2010. augusztus 27.) József Attila-díjas (1978) és Kossuth-díjas (2008) költő, műfordító.

Élete

Utassy József 1941. március 23-án született Ózdon, Utassy József és Kiss Margit gyermekeként.

Gyermekéveit Bükkszenterzsébeten – egy Heves megyei kis faluban – töltötte, ahová mindig is kötődött.

1955 és 1959 között Egerben, a Dobó István Gimnáziumban tanult. Főiskolai tanulmányait az ELTE BTK magyar–népművelés szakán végezte 1961 és 1967 között, az Eötvös-kollégium tagja volt.

1959 és 1960 között OTP-tisztviselőként, majd művészeti előadóként dolgozott Pétervásárán. 1963 és 1964 között a Borsodnádasdi Lemezgyár munkása volt. 1967 és 1972 között egy szakmunkásképző intézet diákotthonában volt nevelőtanár. 1969-ban a Kilencek költőcsoport egyik alapítója volt. 1970-től a Magyar Írószövetség tagja lett. 1972-től szellemi szabadfoglalkozású. 1995-től a Magyar Írók Egyesületének tagja. 2002-től haláláig a Magyar Művészeti Akadémia tagja.

Magánélete

1968-ban feleségül vette Horváth Erzsébetet. Egy gyermekük született: József (1969-1989).

Művei

  • Tüzem, lobogóm! (1969)
  • Csillagok árvája (1977)
  • Mézgarázdák (1980)
  • Pokolból jövet (1981)
  • Áve, Éva! (1981)
  • Júdás idő (1984)
  • Ragadozó Föld (1987)
  • Irdatlan ég alatt (1988)
  • Hungária Kávéház? Kávéház Hungária! (1988)
  • Hóemberség (1989)
  • Keserves (1991)
  • Rezeda-álom (1991)
  • Hol ifjúságom tűnt el (1992)
  • Fény a bilincsen (1994)
  • Szamárcsillag (1994)
  • Kálvária-ének (1995)
  • Földi szivárvány (1996)
  • Havak hatalma (1996)
  • Ötvenöt ördög (1997)
  • Szép napkeltő holnap (1999)
  • Hóvirágbűvölő (2000)
  • Isten faggatása (2000)
  • Furcsa világ (társszerző, 2000)
  • Tüzek tüze (2001)
  • Sugdos a Sáton (2002)
  • Balambér és Habakuk (2003)
  • Farkasordító (2006)
  • Ezüst rablánc (2010)

Műfordítás

  • Vasárnapi földrengés (bolgár irodalom, 2000)

Díjai, elismerései

Források

Külső hivatkozások